A következő címkéjű bejegyzések mutatása: antiszeptikus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: antiszeptikus. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 13., hétfő

Sörös szappan cédrus és eukaliptusz illóolajjal


Sörben fürdeni – melyik sörimádó férfi ne álmodott volna erről? Most itt az alkalom egy sörhabos zuhanyhoz. Tehát egy igazán férfias szappan mutatkozik be – nem először, hiszen az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az egyik legnépszerűbb.
A szappan alapját alkoholmentes sör adja. A szappanhoz szerencsésebb alkoholmentes változatot használni, hiszen az alkohol szárítja a bőrt. De az alkoholmentes sör ugyanúgy tartalmazza azokat az anyagokat, amelyek bőrre jótékony hatással vannak.
A sörben lévő élesztő és maláta kiugróan magas B-vitamin tartalommal bír. Mivel ezt a vitamint nem tudja a szervezet elraktározni, így ezt pótolni kell – már csak azért is, mert a szép bőr egyik titka az elegendő B-vitamin bevitel. Kiugróan magas még a pantoténsav, illetve miacin tartalma – ez elősegíti a bőr anyagcseréjét, és hatékony sebgyógyító is. A miacin pedig a kollagén-képeződést is elősegíti.
Az eukaliptusz illóolaj friss illatával felfrissíti, hangulatjavító. Szintén antiszeptikus és gyulladáscsökkentő hatással bír. A cédrus illóolaj  mikrobiális hatású, fokozza a bőr vérkeringését, gyulladáscsökkentő.
A szappan színét kurkuma adja, a tetejére egy kis díszítésként ezüst Mica por került.
Egy átsörözött este méltó befejezése csak egy ilyen szappan lehetséges…

Összetétel: sör, olívaolaj, pálmavaj, kókuszvaj, napraforgóolaj, cédrus és eukaliptusz illóolaj, kurkuma, Mica-por.

2015. december 4., péntek

Kecsketejes-édesnarancsos-csokis szappan

A téli illatok közül az egyik kedvenc párosításom narancs és csoki egyvelege.
Az édesnarancs illóolajának illatát sokan kedvelik, jókedvre derít, nyugtat, sőt maga a narancs Kínában a boldogság és siker szimbóluma is egyben.
A zsírosodásra hajlamosabb, kombinált bőr kiváló ellenszere, visszaállítja a bőr egyensúlyát, segít a méreganyagok kiválasztásában, így bőrtisztító és antiszeptikus hatással is bír.
A kakaószintén kedélyállapotunknak is jót tehet, de szappanba csempészve a bőrünk is hálás lesz érte. A holland kakaóporral dúsított szappan ápolja a kiszáradt bőr. A kakaótól a bőr rugalmasabbá, bársonyos tapintásúvá, hidratálttá és feszesebbé válik.
A kecsketej már magában is biztosítaná a szép és egészséges bőrt.
 Összetétel: kecsketej, olívaolaj, napraforgóolaj, pálmavaj, kókuszvaj, édesnarancs illóolaj, csoki szappanillat, holland kakaópor, őrölt édespaprika, Mica-por.

2015. november 22., vasárnap

Kecsketejes szappan narancs és szegfűszeg illóolajjal

Tél és nyár, más-más illatot kíván. A narancs és szegfűszeg illata és ezek frigye kimondottan téli illat, a karácsonyi vásárok forralt boros hangulatát is idézi.
De szappanban a fürdőszobába is érdemes becsempészni, hiszen a narancs illóolaj javítja a kedélyállapotot, fokozza a vérkeringést, tehát igazi felüdülést hozó illat.
A szegfűszeg olaja nagyon erős antiszeptikus és gyulladásgátló hatással bír, és narancsolaj is inkább kevert bőr hatékony ápolója, így egészében véve ezt a szappant az ilyen típusú bőrre javaslom – és persze azoknak, akik szeretnék ünnepi, téli illatokkal megtölteni a fürdőszobát.

Összetétel: kecsketej, olívaolaj, kókuszvaj, napraforgóolaj, pálmavaj, kecsketej, szegfűszeg illóolaj, narancs illóolaj, kakaópor, őrölt édespaprika.

2013. december 7., szombat

Sörös szappan eukaliptusz, zsálya, petitgrain és teafa illóolajjal





A sörös szappan kijelenthetem, az egyik legnagyobb kedvenc az ismerősök körében. Természetesen először jópofa ajándéknak tűnt sörissza ismerősöknek, majd felfedezték – nemcsak a férfiak – a kellemesen habzó sörös szappan bőrápoló hatását is. Persze tudjuk a sör belső használattal is jót tesz a bőrnek, mivel sok B-vitamint tartalmaz, minek is kapkodnánk akkor szépségkapszulákat, amikor természetesebb úton is hozzájuthatunk e fontos vitaminhoz.

Újításként négy illóolaj teszi izgalmasabbá a szappant. Összhatásában férfias citrusos-fás illattal büszkélkedhet.

A petitgrain - más néven a keserű narancs illóolaja, fertőtlenítő és antibakteriális hatással bír. Bőrnyugtató, bőrregeneráló hatású, valamint izzadásgátló és szagtalanító hatása is ismert.

A zsálya illóolaj gyulladás- és izzadtságcsökkentő.

Az eukaliptusz szintén gyulladásgátló hatású, valamint illata élénkítőleg hat.

A teafa illóolaj nagyszerű ápolója a pattanásos, gyulladt bőrnek, kivételes baktérium- és vírusölő tulajdonsággal bír. Ez utóbbi hatása miatt bőrgombásodásra is nagyszerűen alkalmazható.

A szappan kurkumával lett színezve, a sörös szappan ,,habját” pedig egy kevés ezüst színű Mica-por teszi még vonzóbbá.



Összetevők: alkoholmentes sör, olívaolaj, napraforgóolaj, pálmavaj, kókuszvaj, petitgrain illóolaj, eukaliptusz illóolaj, zsálya illóolaj, teafa illóolaj, kurkuma, Mica-por

2013. november 14., csütörtök

Kecsketejes szappan narancs és fahéj illóolajjal




Igazi téli és ünnepváró illatkombináció a narancs és a fahéj együttese.
A narancs illóolajának illata magában is jókedvre derít, energetizál. Frissíti a bőrt, fertőtlenít,  serkenti a bőr kollagén termelését, segít a bőr méregtelenítésében, pattanásos, dermatitiszes bőrre is kiváló. Visszaállítja a bőr hidratáltsági szintjét.
 A fahéj illóolaj kiváló antioxidáns, fertőtlenítő, gyulladásgátló és vérkeringést serkentő, vérbőséget okozó, ezért óvatosan kell vele bánni az adagolásnál.
A kecsketej bőrre gyakorolt áldásos hatása magában is egészen kiváló. A kecsketej nemcsak hidratálja, de táplálja is a bőrt, és rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, többek között kalcium, magnézium és kálium tartalma magas. Értelemszerűen bővelkedik proteinekben és tejfehérjékben. Minden bőrtípusra kiváló, nem okoz bőrirritációt.

Összetétel: olívaolaj, kókuszvaj, pálmavaj, napraforgóolaj, narancs illóolaj, fahéj illóolaj,  őrölt édespaprika, őrölt fahéj, kakaópor

2013. július 11., csütörtök

Sörös szappan rozmaring, kubeba és petitgrain illóolajjal





A sörös szappan kijelenthetem, az egyik legnagyobb kedvenc az ismerősök körében. Természetesen először jópofa ajándéknak tűnt sörissza ismerősöknek, majd felfedezték – nemcsak a férfiak – a kellemesen habzó sörös szappan bőrápoló hatását is. Persze tudjuk a sör belső használattal is jót tesz a bőrnek, mivel sok B-vitamint tartalmaz, minek is kapkodnánk akkor szépségkapszulákat, amikor természetesebb úton is hozzájuthatunk e fontos vitaminhoz.
Újításként három illóolaj teszi izgalmasabbá a szappant. Összhatásában a három illóolaj finom, visszafogott, férfias citrusos-fás illattal büszkélkedhet.
A rozmaring illóolaj fokozza a bőr vérkeringését, erős gyulladáscsökketnő és antimikrobiális hatással bír, jól alkalmazható aknés bőr kezelésekor.
A kubebaolaj tonizálja és fertőtleníti a bőrt – ez utóbbi hatásából kifolyólag szintén a problémás bőr kezelésére kiváló, egyúttal bőrnyugtató is.
A petitgrain - más néven a keserű narancs illóolaja, fertőtlenítő és antibakteriális hatással bír. Bőrnyugtató, bőrregeneráló hatású, valamint izzadásgátló és szagtalanító hatása is ismert.
A szappan kurkumával lett színezve, a sörös szappan ,,habját” pedig egy kevés ezüst színű Mica-por teszi még vonzóbbá.

Összetevők: alkoholmentes sör, olívaolaj, napraforgóolaj, pálmavaj, kókuszvaj, rozmaring illóolaj, kubeba illóolaj, petitgrain illóolaj, kurkuma, Mica-por